Hidegtűrés-egészség

Tavaszköszöntő hidegrepülés volt Kiskunfélegyházán. Bolondság, vagy a hidegtűrők új sportja?

Spread the love

Tavaszköszöntő hidegrepülés… Bő egy évvel a fürdőruhás téli sárkányrepülés kipróbálása után érett meg bennem a gondolat, hogy érdemes lehet az élményt programszerűen biztosítani másoknak is. Bár a hidegrepülő sportoló nem maga vezeti a repülő eszközét, szellemi koncentrációja, valamint fizikai felkészülése együttesen bőven sportértékű. A hideggel ma még nagyon kevesen mernek szembeszállni, mert kellemetlen, és a róla szóló téves dogmák félelmetessé teszik. Egyre többen szakadnak el a beidegződéseiktől, ők boldogan  tapasztalják a komfortzónájuk kitágításának eredményeit. Nem vehetett részt bárki a programon. Aki ilyen módon szeretett volna a magasba emelkedni, igazolt hidegtűréssel, például téliúszás referenciával kellett rendelkeznie  ahhoz, hogy a hideg határán, még 10 fok alatt a szárnyalhasson. Ők a napfénnyel is szorosabb barátságot tudnak kiépíteni, ez által is növelve egészségüket. Az esemény meghívott szakértő vendége Paksi András Wim Hof instruktor volt, aki a hidegadaptációs kutatások eredményeiről, edzéstechnikákról készséggel beszélgetett a jelenlévőkkel.

 

Tavaszköszöntő Hidegrepülés megnyitó

Az 1. Tavaszköszöntő Hidegrepülés napja családias hangulatban kezdődött, de megérdemelt némi bevezetőt, amolyan rövidke, de mégis ünnepélyes megnyitót. Magam részéről nagyon fontosnak tartottam Sáfrán Mihály tanulmányaira emlékeztetni azokat, akik a reptéren jelen voltak, vagy a médián keresztül próbálják megérteni az ilyenfajta őrültségnek tűnő dolgok értelmét. A napfény elfogadása lételemünk, egészségünk fontos feltétele. Sajnos manapság a természet építő erőit nem életünk alapvető szükségleteiként, hanem ellenségünkként kiáltjuk ki. Sáfrán írásai a “parasztlogikától” kezdve a bonyolult tudományos értelmezésig mindenkiben elültetnek néhány kérdést. Vajon miért betegednek meg manapság annyian azok közül, akik kerülik a Nap fényét, és mesterséges világításban, vagy árnyékban élik életüket az év majd minden napján? Lehetséges-e, hogy akik már tavasszal rendszeresen időt fordítanak a napfénnyel való találkozásra, kisebb valószínűséggel betegednek meg például melanoma miatt? És persze szerettem volna felhívni a figyelmet a hidegtűrők közösségének hatalmas lehetőségére: bírva a hideget, márciustól valóban boldogan, kitágított komfortzónájukon belül maradva sétálhatnak, sportolhatnak a napfényes szabadban, akár egy szál fürdőruhában is.

Tavaszköszöntő hidegrepülés -Vancsura Anikó start előtt

 

Sokan izgultak, de a jeges vizekben is úszó sportolók nem hátrálnak meg csak azért, mert valami ismeretlen számukra

A jelenlévők érdeklődésének középpontjában persze eléggé el nem ítélhető módon most nem az egészség, hanem a mérhetetlen izgalom, a hidegrepülés állt. Milyen lesz a soha nem tapasztalt körülmények között létezni? Egy sárkányrepülőre még normál körülmények között, nyáron is kevesen mernek felülni, nemhogy hidegben, alulöltözötten. Elsőként a legbátrabbak, vagyis az első jelentkezők indulhattak. Polgár Róbert és Czettele Győző az eltelt télen rengeteget edzettek, a Palatinus-tó téli átúszásunkon 1000, majd a 4. Téli Balaton-átúszás teljes, 1250 méteres távján úsztak szinte könnyedén. Láthatóan meg sem kottyant az a tizenöt perc, amit a zord körülmények között töltöttek. A későbbi indulók a közben eleredt eső miatt gyakran várakozásra kényszerültek. Néha nagyonis rezgett a léc, szabad-e folytatni a különleges repülőnapot, vagy jobb, ha leállunk. Végül mindenki sorra került, még Pető Viktória is, aki hidegadaptációs előélet hiányában csak meleg öltözékben emelkedhetett a magasba. Ő bizony át is fagyott kissé, de önfeledt boldogsága mindenki arcára mosolyt csalt!

 

Vancsura Anikó imádja a pezsgést, a kihívásokat, a sportlást.

Európa bajnok bronzérmes tájékozódási búvárként sokan ismerik, de amikor új eredmények hajszolása már nem volt számára fontos, más kihívásokat keresett és talált magának. A hidegvizes csobbanások, majd a téliúszás évek óta szenvedélyévé váltak, de bármire igent mond, ami a hideg kihívásihoz köthető. Nem kellett kétszer hívni, hogy próbálja ki a hidegrepülést.

-Anikó! Száraz körülmények között szálltál fel, de közben eleredt az eső. Nem lehetett könnyű, főleg, hogy nagyon izgultál napokon át, hogy fogod bírni a hidegrepülést. 60 km/h sebességnél gyakorlatilag vízszintesen érkezett rád a zuhi. Hogyan élted meg mindezt?

-Éreztem, hogy valami csapkodja a lábamat, ami nagyon fázott -kezdte lelkesen felidézni élményeit. -Időbe tellett, míg rájöttem, hogy mi történik, és rögtön arra gondoltam, nehogy valami baj történjen majd a leszállásnál! Nem is tudom, mennnyire fokozódott a fázásom, mert annyi izgalom, újfajta érzés volt bennem. Iszonyú erős volt  a szél, ott volt az eső, szinte hullámoztak a gondolataim. Egyébként is elég kialvatlan vagyok, ez is nyomasztott a felszállás előtt, ilyenkor nehezebben kezelem a hideget. Annyi mindent átéltem már, hogy nem féltem, lemondani sem akartam, de nem tudtam még ma hajnalban, mi vár rám Kiskunfélegyházán. Tőled hallottam, hogy megcsináltad korábban, hogy nem volt problémád vele. A párom is nagyon szeretett volna repülni, de a súlya miatt ez a lehetősége most elszállt, a hangár közeléből figyelte a repülésemet. Azt mondta, hogy csak ezért mostantól elkezd fogyókúrázni, és a következő hidegrepülésen már ő is fel fog szállni!

 

Váradi Gábor talán a legvidámabb téliúszó, aki régi vendége a téli Balaton-átúszásoknak és a hozzá tartozó kvalifikációs úszásoknak. Nélküle talán nem is lehet tökéletes egy hidegadaptációhoz kötött program, ide szinte kötelezőnek éreztem a meghívását. Szerettem volna tudni, mit őriz meg legjobb szívvel a hidegrepülés kipróbálásából!

Az egész repülés nagyon jó volt, elejétől a végéig –kezdte Gábor. Kicsit rosszabbra számítottam, de nem volt az. Kényelmesnek éreztem a gépet, biztonságban voltam. Még vezetnem is szabadott egy kicsit, amikor magasan voltunk. Zümi (Barna Zsolt pilóta) jelezett, elvette a kezét a kormányrúdról, értettem a feladatot, onnantól én irányítottam! Abszolút nem fáztam, leszállás után is símán ment a visszamelegedés, egy kicsi remegés volt csak. Jövőre is szeretnék eljönni!

Fészek Gyermekvédő Egyesület adó támogatás

 

Gábor a vele lezárt beszélgetés után izgatottan kérdezte meg a mellette álló Szemlér Ákost, aki Kecskeméten edző, tornatanár és szenvedélyes téliúszó.  “Neked milyen volt odafent?”

-Nagyon jó volt! -kezdte Ákos lelkesen. -Én sem hűltem le annyira, mint ahogy számítottam rá. A talpamon éreztem, hogy sok hőt veszítek. –Remegés? -Az első pár száz méteren jelentkezett, de hamar teljesen elmúlt. -Gábor, kis cinikus mosollyal: félelem? -Nem! Igaz, soha nem repültem ilyen szerkezettel, de engem a magasság, a mélység nem rettent el.

Tavaszköszöntő hidegrepülés-Mindenkinek jár az emléklap
Tavaszköszöntő hidegrepülés-Mindenkinek jár az emléklap

 

Paksi Andrást is érdekelte az 1. Tavaszköszöntő hidegrepülés, de  nem szállt fel, segíteni jött!

Paksi András szakértő vendégként fogadta el a meghívást, de rá jellemző módon mindvégig igyekezett udvariasan, végtelenül szerényen háttérben maradni. Ha bárkinek kérdései voltak, mindig nagyon profi válaszokkal szolgált, vagy akár komplett visszamelegítő gyakorlatok bemutatását is megtette. Tudni szerettem volna, hogyan vélekedik a látottakról.

-Szerintem te most leraktad itt az alapjait egy újfajta sportnak -mondta. -Azt gondolom, hogy ez sokak számára izgalmas, érdekes, különleges lehet. Figyeltél a biztonságra, a rendre, ez a kettő végtelenül fontos. Ezt csak így szabad csinálni, gratulálok hozzá és sok sikert kívánok!

Az 1. Tavaszköszöntő Hidegrepülés résztvevői:

Polgár Róbert
Czettele Győző
Váradi Gábor
Vancsura Anikó
Szemlér Àkos
Schreck Csaba
Pető Viktória (Meleg öltözékben)
Zimányi András szervező

Kiemelt fotó: Reszkess

Kapcsolódó cikkünk -a program előzménye: Téli sárkányrepülés fürdőnadrágban

Munkánk célja a hiteles forrásokra alapozott ismeretterjesztés, mely a hideg jótékony hatásait, valamint a biztonságos hideghez szokás lehetőségeit népszerűsíti. Támogatást nem kapunk, mindössze figyelmed és írásaink megosztása ellensúlyozza azt a sokórányi, olykor több napos munkánkat, mely egy-egy cikk megszületésének az ára. Ha tetszett valamelyik írásunk, kérünk téged, ne felejtsd el megosztani! Reszkess -egy boldogabb, egészségesebb, kiegyensúlyozottabb életért!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük