Egy makacs sliccgomb volt a hidegséta nagy tanulsága

Aki ráérzett a hidegterápiás sportok szépségeire,  aggódva nézi a naptárát március vége felé. Lassan elfogynak a programok, táborok, hidegvizes úszóversenyek, egyre melegebb a levegő, a tavak hőmérséklete is lassan tíz fok fölé emelkedik. Mi lesz a tél folyamán megszerzett képességünkkel, a hidegtűrésünkkel és minden ahhoz köthető szupermen érzéseinkkel? Hogyan fogjuk hideg hiányában előállítani a már megszokott boldogság hormonjainkat? A lehetőségek annak, aki odafigyel rájuk, folyamatosan kínálják magukat, a tavasz is hozhat magával izgalmas kihívásokat. De hogy öt év gyakorlattal egy makacs sliccgomb kerülhet egy hidegterápiás élmény középpontjába, arra tényleg nem számít az ember! –Élménybeszámoló

 

Óvatosan indult a hidegséta 2024 március 23-án Németország északnyugati eldugott kis sarkában, melynek célja eredetileg annyi volt, feltöltsem az Isten háta mögött leparkolt kamionban az élelmiszer készletemet.  Egy tanyán kellett kivárnom a hétfői rakodást és még csak szombat délután volt. Mit tegyek, diétázzak, esetleg böjtöljek a hétvégén, vagy vegyem nyakamba a világot és egy kiadós 13 kilométeres gyalogolást vállalva keressem föl a legközelebbi áruházat? A mozgás, a sport persze jobb a koplalásnál, nem kérdés. A hőmérő mindössze 6 fokot mutat, a szél.. süvít… Persze, hogy a hidegséta jut eszembe! De… nem sok ez így egyszerre? A google szerint 5,7 km a kirándulás hossza, 1 óra és 17 perc, és ez csak az odaút… Nem szoktam ennyi időt kint tölteni ilyen körülmények között, gond van a térdemmel, lemerül a telefonom, kattogott bennem a sok magyarázat arra, miért ne induljak útnak. Azután persze jött a válasz: túlságosan izgalmas a kihívás ahhoz, hogy ne vágjak bele!

 

Nem kezdődött jól a hidegséta, és hol volt még az alagút vége?

Jó béna volt a kezdés. Véletlenül ellenkező irányba indultam, majd tíz perc vesztességgel sikerült belőnöm a jó útvonalat. Ohh.. 30 év taxis múlt, 3 év kamionozás, fog ez menni,  csak figyelni  kell, volt okom, hogy első ízben mulassak magamon. Zavarba hozott a szél, ami olyan erős volt, hogy süvítése miatt már például telefonálni sem tudtam volna. Ránéztem az interneten, mindössze 30 km/h-t írt, de a széllökések nélkül, gondolom! Hosszú lesz ez a út, sötétben, rosszabb körülmények között fogok visszaérni, marhaság az egész –zakatolja tiltakozó agyam. És… tényleg vissza kellett fordulnom! A kamionban maradt a bankkártyám! Na nee.. Ez már annyira direkt, hogy nem fogom hagyni magam, meg fogom csinálni csakazértis!

 

30 perc veszteséggel, indulás másodszor

Ez a fél óra a figyelmetlenség ára, rám jellemző a szórakozottság. Gyerekkormban sokat cikiztek miatta, általában jókat nevettünk ezeken akkor is, ha az éppen aktuális bakinak nem volt komoly következménye. Valamiért így kell lennie, gondoltam, engem már semmi sem fog visszatartani, át akarom élni a tartós hideg élményét.

Tudni akartam, mi lesz, így indultam tovább, miután magamhoz vettem a világot megváltó kis plasztikkártyámat. Számoltam azzal is, hogy rosszullétbe torkollhat a kaland, és segítséget kell majd kérnem az autósoktól. Hogy túl nagy szenvedés nélkül odaérek az üzletbe, az valószínűsíthető volt. De ott be kell menni a melegbe, eltölteni 20-30 percet, majd ismét nekivágni egy hosszú útnak. Ilyen még nem volt! Hidegből melegbe, majd vissza? Meg tudom csinálni baj nélkül? Ez foglalkoztatott egész úton, de hogy mit kell vásárolni, teljesen lényegtelen volt.

 

Egy makacs sliccgomb is keresztbe húzhat bármit, végül kandikálásmentes volt a kaland!

Már két falut hagytam magam mögött, lassan közeledtem Marme községhez, ahol az egyre jelentéktelenebbnek érzett Aldi várt. A hidegséta a téliúszáshoz hasonlóan extrém hőtermelést eredményez, de ez a zárt hónaljakban erős izzadást okoz. Ideje volt az ezzel kapcsolatos higiéniai feladatok elvégzésére, de hogy ebből hogyan lehet baj, soha nem gondoltam volna.

Téliúszásoknál alap, hogy az ember mellett ott legyen egy segítő, aki például az öltözködésben közre tud működni. Egy erdő szélén félrevonulva pillanatok alatt lazítottam a ruházatomon, hogy rendbehozzam magam.  A sliccgomb is azonnal engedett, de hamar jött a fekete leves! Híztam? Mi a fene történt? Az ujjam alig mozog, mert a hidegben ledermedt! Nem megy vissza az a fránya gomb… Húzzuk csak feljebb a gatyát.. Nem jó!! Lejjebb? Az sem… Vicces, de semmi baj, has behúz, menni fog ez! Nem és nem és nem! Nem sikerül! Hirtelen összszűkült ez a nadrág? Hülyeség, kizárt! A hasam a bűnös? Be van húzva! Szép az erdő, de hogy fogok innen kimenni? Az ujjaim lassan vagy tíz perc után sem engedelmeskednek! A hideg okozta izomfáradás egyszerűen nem teszi lehetővé, hogy a gomb a helyére legyen „erőltetve”! Na nem baj, jöjjön a kéz dörzsölés, ujjak rázogatása, jó ég, alig van bennük élet! Oldjam meg cipőfűzővel? Be nem megyek úgy az üzletbe, akkor vissza kell fordulnom, ha egyáltalán képes vagyok így rögzíteni a folyamatosan a térdeim felé kéredzkedő rövidnagdrágomat! Már láttam magamat, ahogy alsónadrágban botorkálok vissza, amikor hosszú elkeseredett harc után egyszer csak helyükre kerültek a dolgok…

MEGCSINÁLTAM!! A makacs sliccgomb megkegyelmezett, a cipzár is a helyén, hatalmas a sikerélmény! De miért jöttem el olyan ruházatban, amit segítő nélkül nem tudok egyedül kezelni, amikor szükség van rá? Nem csak a téliúszás követel meg részletekre is kitérő figyelmet,  a legnagyobb hidegben a levegőn is lehetnek meleg perceink! Ohh, micsoda tapasztalattal lettem gazdagabb ismét, köszönhetően egy hülye kis gombnak! Jó ezen utólag nevetni, már ezért megérte a kikandikálásmentes nagy kaland!

 

Belépés a Mennyország kapuján

Jól öltözött büszke hidegterápiás sportolóként léptem be a Mennyország –akarom mondani az Aldi kapuján. Kissé furcsán néztek télikabátjaik biztonságából a vevők, de megszoktam már, nem zavar. Ők a normálisak, nem én, aki még azt sem tudja pontosan, mire vállalkozott, tehát minden rendben van ezzel is.  Nem esett jól a meleg, bár nem volt túlfűtve a vásárlótér. Kenyér megvan, kolbász –istenem ezek a németek, ezt egyék meg ők, nem kell. Banán? Nincs, nem baj, kárpótol egy ócska transzzsírokban gazdag keksz, néha meg merem enni, most szeretni fogom. Végül alig raktam bele a kosaramba abból, amiért jöttem, de kit érdekel ez már? Ki kéne innen menni, minél előbb, indulni vissza, de szinte féltem. Csak  az agyam játéka, gondoltam, majd miután fizettem, vettem egy nagy levegőt. Orron át? Hát persze… Indulás!

 

A rettegett visszaút -az agy játéka

Gyorsgyaloglásban indultam. Hmm… Nem is vészes ez –futott át a gondolat, miután csak nem akart földhöz vágni a hideg szél. Nem baj, szedd a lábad Andris, még 1 óra 17 perc van hátra- gondoltam. Jé… enyhül a szél? Besötétedett, és még mindig nagyon fújt, nem volt vele semmi bajom! Dejóó! Megy ez! A téli Balaton-átúszásom jutott eszembe, akkor előtte annyira izgultam, hogy aludni is alig tudtam éjjel. A tó kétharmadáig csak kötelességtudatból úsztam, ott a makacs sliccgomb gonoszkodó szerepét egy a gyorsúszásomat ellehetetlenítő, vizesen rámszoruló szoros biztonsági heveder okozta. Kétharmad résznél jött az érzés, hogy meg fogom csinálni. Ahogy akkor is megoldottam mindent, itt is rendben leszek -gondoltam. Az utam kétharmadánál járok és köszönöm, jól vagyok!!

Ezek a gondolatok egyre több erőt adtak! Az igazi hidegséta ideális esetben póló nélkül, egy szál rövid- vagy fürdőgatyában történnek, vegyem le  a felsőt? Ugyan, ez most nem erről szól, nem sablon szerint teljesítek egy célt, amúgy is elég volt egyszer öltözködni! A hideg szinte lefagyasztotta a bőrömet, a póló alatt is, de a testem belül kifogástalanul termelte a meleget! Ha szembe jött valaki, egy flegma, hétköznapi udvarias „grüss Gott” hagyta el a számat, azt pedig úgyis tudom, mit gondolnak az emberek, ha így látnak. Imádom a gondolatot, hogy nem értik, mit miért csinálok, hogy el sem tudják képzelni, mi mindent értem el azzal a tudással, amit még 2018-ban kezdtem el felépíteni a kezdeti hidegvizes zuhanyozással.  Már láttam a tanya fényeit, ahol a kamionomat leparkoltam. Már azon töprengtem, menjek-e még egy kört, lépjem-e túl azt a közel három órát, amennyi időm elment erre a próbatételre. De nem verseny ez, nem volt ilyen célom. Jóleső érzés volt a “hazatérés”, szinte hiányoltam a jótékony reszketést, de a fűtést azért elindítottam!

 

Soha ne mondd, hogy “soha”

El  akartam menni vásárolni, úgy, ahogy az egy hidegterápiás sportolóhoz illik. Az alsógatyás díszmenet nem volt terv, és bár rezgett a léc, hogy akár még egy ilyen show-ra is sor kerülhet, ezt megúsztam szerencsére! Aztán persze soha ne mondd, hogy “soha”, ki tudja, egyszer még az is megtörténhet valami nem várt ok, talán egy kóborkutya miatt. Ember tervez, Isten végez, és van humorérzéke neki is! Hogy mi volt, mi van, abban van szerepünk, elsősorban az akaratunk révén. Hogy miből mi sül ki? Na talán éppen ez lehet az élet nagy kérdése –hogyan tudjuk megvalósítani a terveinket! Ez most nagyon klassz lett!

 

Kapcsolódó cikkünk:

Tavaszköszöntő hidegrepülés volt Kiskunfélegyházán. Bolondság, vagy a hidegtűrők új sportja?

 

Tudtad? Hallottál  arról, hogy a hideg kedvelői nem csak mártózásokkal, téliúszásokkal, de száraz körülmények között is élvezhetik a terápia jellegű programjaikat? Ezt a célt is szolgálja a Hidegjárók fb csoport! Lépj be, szervezz hidegsétákat, vagy gyere velünk legközelebb hidegrepülésre! A fb csoport ezen a linken érhető  el!

 

Munkánk célja a hiteles forrásokra alapozott ismeretterjesztés, mely a hideg jótékony hatásait, valamint a biztonságos hideghez szokás lehetőségeit népszerűsíti. Támogatást nem kapunk, mindössze figyelmed és írásaink megosztása ellensúlyozza azt a sokórányi, olykor több napos munkánkat, mely egy-egy cikk megszületésének az ára. Ha tetszett valamelyik írásunk, kérünk téged, ne felejtsd el megosztani! Reszkess -egy boldogabb, egészségesebb, kiegyensúlyozottabb életért!