Hidegtűrés-egészség

Fest Ákos Kecskemét sivatagából a Téli Balaton-átúszásig jutott

Spread the love

 

Fest Ákos gyermekkora óta vonzódik a hideg vízhez, gyakran játszott kint esőben, és imádott a szabadban lenni. Külföldön, egy hegyi tóban úszva tapasztalta meg először a hideg víz extrém hatásait, ami még inkább megerősítette ebben a szenvedélyében. Később barátja, Szemlér Ákos hatására kezdett el rendszeresen jeges vízben merülni. A közösségéhez, a kecskeméti “Sivatagi Fókák” csapatához tartozás és az új kihívások keresése hajtja, miközben élvezi a hideg víz jótékony hatásait.

 

Hogyan kezdődött mindaz, ami a hidegtűrő életmódhoz vezetett téged?

A hideg víz iránti érdeklődésem már gyerekkoromban elkezdődött ‐kezdte Ákos beszámolóját. -Ha tehettem, minden pocsolyába beleugráltam, imádtam a hideg esőben kint lenni, vagy biciklizni. Az atyai és anyai szigor azonban elég sokáig megvédett a próbálkozástól, illetve emlékszem, hogy a nyári melegben sokszor éreztem derék tájon fájdalmat a hideg vizbe rohanáskor, mert akkoriban a barátaimmal csak igy tudtuk elképzelni a vizbe jutást. Sokkot nem kaptunk, de kapkodtuk a levegőt rendesen, a Tőserdőben, Holt Tiszán végzett merülések során, a nyári melegben. Mosollyal és „de szuper” kiáltásokkal fedtük el a kellemetlen érzéseket.

Külföldi tartózkodásom alatt elevenedett fel bennem a huszas éveim végén a hideg iránti vonzalom, mert ott mindig hideg volt a víz a hegyi forrás táplálta tóban. Ekkor tapasztaltam meg először a túltolás jelenségét, a tavat átúszva visszafelé kapott el a remegés, nehezen jutottam ki a partra.

Régóta ismertem már Szemlér Ákost, de eredetileg a sport oldaláról, amikor egyszer megemlitette, hogy szokott télen „a gödörben” mártózni, jeges vizben. Ez volt a motiváció, a személyes ismeretség, a törzshely, melyet szintén Ákos szerzett és a később kialakult jó társaság. Azt mondhatom, hogy egy régi, időnként évekre elfeledett, de mégis jelen lévő elhivás volt bennem a hideg iránt. Az ismerősök, csak úgy fogalmaztak, mindig össze vissza öltözik, egész télen pólóban jár.
Fontos, ha ilyen dolgokra adod a fejed, hogy legyen kapcsolatod a Magyarországon kialakult közösséggel, akik nagyon befogadóak és ha köztünk csodabogárnak tudod érzeni magad, akkor biztosan a Marsról jöttél és csápjaid vannak.

 

2024-ben a Sivatagi Fókák csapatot képviselve már részt vettél a Téli Balaton-átúszáson, ahol féltávot teljesítettél. Ez már felér egy dunai oda-vissza átúszással! Hogy jutottál ilyen messzire?

A Balatoni úszást a közösséghez tartozás érzése és a kihivás keresése hozta az életembe. Egyelőre a féltávnál maradok, de tudni kell, hogy nem mindenki úszik, sokan csak merülnek a jeges vizben és abban is megvan minden pozitiv, egészségre gyakorolt hatás.

Mit üzensz azoknak, akik még csak gondolkodnak egy a hideg elfogadásával összefüggő életmódváltáson?

Csak annyit kérek, hogy gyere el (Kecskemét környékéről, vagy a Balaton felé vezető úton akár hozzánk csatlakozva) és próbáld ki te is, mit tudnak adni neked a téli rendezvények, ez a közösség és a tudat, hogy ebben a társaságban nincsenek hétköznapok.

 

Kiemelt fotó: Fest Ákos (jobbra) a Sivatagi Fókák téliúszója

Kapcsolódó cikkeink:

Klasszikus és komplex jellegű programokkal vár az 5. Téli Balaton-átúszás

Visszamelegítés Sivatagi Fókák módjára

 

Mi, a hideg jótékony hatásait hirdető csapat, minden nap arra törekszünk, hogy a legfrissebb és legmeggyőzőbb információkkal, eseményekről, hideghez köthető fontos, vagy csak érdekes írásokkal szolgáljunk Számodra. De hát kik vagyunk mi? Magyarország egyik legapróbb, de aktív szakmai magazinja, akik lelkesen kutatjuk és osztjuk meg a hideg varázslatos világának titkait. Nincs mögöttünk hatalmas támogatói háttér, csak az a szenvedély és elkötelezettség, amivel az igazságot és a boldogságot akarjuk terjeszteni.

De itt jössz te, kedves Olvasó!

Te vagy az, aki üzenetet nekünk terjeszteni. Egy apró lépésre van szükség, hogy hideg varázsa eljusson minél több emberhez: oszd meg az írásainkat! Ezt a cikkek elején, illetve legvégén található közösségi média ikonra teheted meg. Minden megosztás egy újabb lépés a boldogabb, egészségesebb és kiegyensúlyozottabb élet felé vezető úton. tehát ne habozz! Legyél része ennek az élettel teli közösségnek is, és légy része annak a mozgalomnak, amely a hideg áldásait mindenkihez elhozza! Mert itt a hideg nem az ellenfeled, hanem a barátod a szebb életért! Hajrá, oszd meg az üzenetet, és készülj velünk a legjobb hideg élményeidre! Reszkess, mert itt a hideg, hogy teljessé tegyen!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük