Hidegtűrés-egészségTéliúszás

Kecskemét, Domb Beach: A Sivatagi Fókák téli fürdőhelye

Spread the love

A Domb Beach-en a nyári forróság után sem áll meg az élet. Sőt, az október közepétől március végéig tartó téli szezonban a Sivatagi Fókák veszik birtokba a kecskeméti strandot, és örömmel várják a lelkes újoncokat is. A közösség egyre népszerűbbé válik, amit a tavalyi megnövekedett létszám és a számos médiamegjelenés is bizonyít, aminek köszönhetően az üzemeltető is teljes mértékben támogatja a kezdeményezést. Szemlér Ákos írása

 

Sivatagi Fókák

A Sivatagi Fókák az őszi/téli szezonban október 18. és március 31. között vehetik igénybe a kecskeméti Domb Beach területét. A tavalyi szezon óriási létszámnövekedését, a TBÁ-n való részvételünket valamint a számos médiamegjelenést látva, az üzemeltető Hírös Sport Nonprofit Kft. minden támogatást megad és további együttműködésről biztosított minket.
Célcsoport: A sportolók és a civilek
További létszámnövekedést várunk. Tavaly rengetegen kerestek fel minket de a sportolók/élsportolók valahogy kimaradtak pedig éppen ők azok akik rengeteget profitálhatnának (na jó, a civilek is) a téli fürdőzésből. Ezért most ebben az irányban (is) próbálok kicsit célzott marketinget folytatni.

Tapasztalt önkéntes merülésirányítók biztosítják a Sivatagi Fókák  jeges csobbanásait

Kiemelt fontosságú az események biztonságos keretek között tartása, ezért tervezzük kisebb, max 15 fős csoportok létrehozását, több fürdési alkalommal a hétvégén. Ehhez azonban több csoportfelelős, vagy merülésirányító is szükségeltetik. Ezeket az önkénteseket minimum egy szezonos tapasztalat, TBÁ-n való részvétel és a hidegadaptáció iránti lelkesedés köti össze. Megkapták a szükséges elméleti anyagokat, s az elmúlt szezonban minden alkalommal látták, hogy csináljuk Fest Ákossal. Fontos megjegyeznem, hogy bár az elméleti tudásuk helytálló, számomra egy merülésirányítónak nem kell élőlexikonnak lennie, sokkal fontosabb a megbízhatóság, nyugodt, kiegyensúlyozott és határozott jelenlét a merüléseken, valamint az emberekkel való megfelelő kommunikáció. Nyolc merülésirányítóval vágunk a szezonnak, őket a nyitóeseményen lehet majd megismerni.

Téli Balaton-átúszás (TBÁ) felkészülés és a rekreációs célok

A TBÁ-nak idén minden jel szerint többen is komolyan neki fognak feszülni a csapatból, egész- fél- illetve harmad távon is. Ha mód nyílik rá, szeretnénk a felkészüléshez külön alkalmakat, akár hétköznap is biztosítani. Bár egyre inkább teret nyer a téliúszás, mint sportág, mi továbbra is szeretettel várjuk a „csak” fürdőzőket is, akik rekreációs, egészségmegőrző vagy kikapcsolódási céllal szeretnék a hidegvizes élményt kipróbálni.

 

Kapcsolódó tartalom:

Jelzőbójákat adományoztunk, úsztunk is a jeges vízben a Sivatagi Fókákkal VIDEO

 

Mi, a hideg jótékony hatásait hirdető csapat, minden nap arra törekszünk, hogy a legfrissebb és legmeggyőzőbb információkkal, eseményekről, hideghez köthető fontos, vagy csak érdekes írásokkal szolgáljunk Számodra. De hát kik vagyunk mi? Magyarország egyik legapróbb, de aktív szakmai magazinja, akik lelkesen kutatjuk és osztjuk meg a hideg varázslatos világának titkait. Nincs mögöttünk hatalmas támogatói háttér, csak az a szenvedély és elkötelezettség, amivel az igazságot és a boldogságot akarjuk terjeszteni.

De itt jössz te, kedves Olvasó!

Te vagy az, aki üzenetet nekünk terjeszteni. Egy apró lépésre van szükség, hogy hideg varázsa eljusson minél több emberhez: oszd meg az írásainkat! Ezt a cikkek elején, illetve legvégén található közösségi média ikonra teheted meg. Minden megosztás egy újabb lépés a boldogabb, egészségesebb és kiegyensúlyozottabb élet felé vezető úton. tehát ne habozz! Legyél része ennek az élettel teli közösségnek is, és légy része annak a mozgalomnak, amely a hideg áldásait mindenkihez elhozza! Mert itt a hideg nem az ellenfeled, hanem a barátod a szebb életért! Hajrá, oszd meg az üzenetet, és készülj velünk a legjobb hideg élményeidre! Reszkess, mert itt a hideg, hogy teljessé tegyen!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Reszkess
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.