Téliúszás

Nem kispályás… első téliúszása kapásból 400 méter!

Spread the love
Tegyük hozzá egy kis túlzással, hogy talán kihűlni sem volt ideje, hisz hagyományos úszásban sem amatőr. Hasítja a vizet, megy, mint egy gép. Mindössze 8 percre volt szüksége ehhez a távolsághoz! De lépjünk vissza egy kicsit időben! Ki is ez a sportoló?

Geiszelhardt Bence 1987-ben született. 13 éves korától kezdve öt-hat éven át vízilabdázott. Heti három edzéssel alapozta meg akkor a rutinját, aminek a 3.Téli Balaton-átúszáson igen nagy hasznát fogja venni! Ahogy mondja, sokat kapott ettől a sporttól.

Hidegterápiás jelleggel 2021 ben kezdett kádfürdőzni, mellette olykor hideg vízzel zuhanyozni. 2022 elején kezdte komolyan venni a természetes hidegvizes mártózásokat, és azon a nyáron (micsoda szenvedély!) fagyasztó ládát is vásárolt! Majdnem minden nap megmártózott benne, mert úgy érezte, jó hatással van a testére.

(Frissítés:
A fagyasztóláda egyre népszerűbb hidegterápiás eszköz. Oldalait megerősítik, majd vízzel töltik fel. Az így lehűtött vízben, a káddá átalakított fagyasztóládában ülve töltenek el néhány percet azok, akik a melegebb hónapokban is gyakorolni akarják ezt a technikát. A megerősítésen túl fontos, hogy használat Ideje alatt áramtalanítják a készüléket. A technika hasznosságáról megoszlanak a vélemények. Ellenzői szerint felesleges, ők nyáron inkább melegtűrésük fejlesztésére törekednek.)

A többnyire egy, de maximum két perces fürdők mellett még el sem tudta képzelni, hogyan lehet több mint 1.000 métert úszni a Balatonban télen. Nem hagyta nyugodni ez a gondolat és egyre inkább a kihívást érezte benne. Szeptemberben aztán meghozta döntését: ha törik, ha szakad, megtanulja a jegesúszást. Velem vette fel a kapcsolatot és így kapott néhány jótanácsot a felkészüléshez. Hamar csalódnia kellett, hisz meglátott egy közleményt, ahol azt olvasta, hogy bizonytalan ideig nem várható a harmadik megszervezés.

A hidegterápia rejtelmei változatlanul érdekelték

Értett is hozzá, mert még a nyár elején részt vett Paksi András Wim Hoff instruktor egyik workshopján. Maradt a rövid csobbanásoknál és reménykedett, mígnem a Jégember Klub facebook oldalán meglátta a reménykeltő posztot – talán mégis lesz a szezon végén 3.Téli Balaton-átúszás!

Geiszelhardt Bence boldogan jelentkezett Szászi Ferencnél, a klub vezetőjénél egy fagyos úszásra, így 2022 decemberének közepén valami egész elképesztő módon azonnal 400 métert úszott a tóban. Ő sem akarta elhinni, hogy ez vele történt meg… Néhány hónappal korábban még egy száz méteres úszást sem tudott elképzelni 5 fokos vízben! Arcát hasogatta az őrülten hideg víz, ezért időnként néhány tempó erejéig mellúszásra váltott. Ott volt egy csapatban, csupa lelkes téliúszó között, kapta tőlük az energiát és teljesíteni akart!

Két héten belül duplázott. 800 méter következett, 16 perc alatt. Teljesen új volt neki minden, nem tudta, hogy ez nem sülhet el jól. A visszamelegedésnél jött csak rá, hogy “túltolta”, de hálistennek, a gyötrelmen kívül nem lett belőle komoly baj.

A megrázó élmény után nem állt le. A következő hetekben azt érezte, legfontosabb azt megtanulnia, mikor kell kijönnie a vízből. Rohamosan fejlődött a hidegtűrese, egy okos stratégiával pedig rövidebb távokon kezdett gyakorolni. A problémamentessé vált visszamelegedési fázisok, az egyre több vízben töltött perc rendszeresen visszaigazolták, hogy taktikája helyes.

A két-három fokos vizek után egy svájci utazása folyamán igazi örömúszásban lehetett része. A nem mély, 6-7 fokos Limmat folyó erős sodrásában kétszer is úszott. Különleges volt az élmény, hiszen a vízáramlás megkövetelt tőle egy feszített tempót, igyekeznie kellett, hogy ne hátrafelé haladjon.

Az a pillanatnyi tapasztalta, hogy a “lupás” úszótársaknál még csak rövidebb időn keresztül tud bent lenni a vízben, de a kiforrt technikának és remek tempónak köszönhetően ő is hozza a felkészüléshez szükséges mostani távolságokat.

Családja, hobbija, munkája:
Két kisfiú édesapja, szabadidejében néha crossmotorozik, triatlon versenyekre jár, valamint szájsebészként dolgozik.

Ahogy beszélgetek ezzel a sportolóval, egyre inkább futkos a hátamon a hideg… átjön a boldogsága! Micsoda reális, racionális gondolkodás, törekvés és alázat a téliúszó sport iránt! Mint mondja, folyamatosan gondolkodik, mit kell tennie, hogy biztosan felnőjön a feladathoz, a céljához… Ő már nem az az ember, aki egy évvel ezelőtt nem értett ebből a képtelennek tűnő sportból semmit! A legboldogabb felismerése akkor következett be, amikor a budapesti rakparton autózott és a Dunát csodálva ráeszmélt az új képességére….Ő már igazi téliúszó… ha úgy hozná a sors, akár januárban is átúszná a folyót… Igen… Bence számára elérhető közelségbe került a a téli Balaton átúszása!

Bence, sokakat meg fogsz izzasztani az 5 fokos Balatonban! Hajrá!

Z.A.

 

Fotó: Geiszelhardt Bence

Ha tetszett az írás, ne felejtsd el megosztani! Reszkess –egy boldogabb, egészségesebb, kiegyensúlyozott életért!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük