Téliúszás

Bartha Sándor nézőként döntött: ő is át fogja úszni télen a Balatont!

Spread the love

Vigyázat! A téliúszással könnyen megfertőzheted magad! A titokzatos vírus fény útján terjed! A meghökkentő jelenségre 2022 ben a 2. Téli Balaton-átúszáson “derült fény”. Egy mindenkinél kíváncsibb néző, Bartha Sándor a partról gyönyörködött a bátor és kőkemény sportemberek úszásában, ahol valami mélyen megérintette.

Bartha Sándor háromgyerekes édesapa. Még 2021-ben próbálta ki a hidegvizes mártózást. A holland jégemberről, Wim Hofról olvasta azt a szomorú történetet, amit valamilyen szinten ő is megélt. Egy nagyon nehéz élethelyzetben, kétségbeesetten kereste a testi-lelki gyógyulás lehetőségét, és meg is találta azt az akkor még csak hűvösnek mondható 15 fokos vízben. Először úgy három percig volt benne, és ahogy mondja, az első perc szinte kiesik neki. A családi nehézségek mellett rövid ideig még alkohol problémái is voltak, de ahogy mondja, a hideg víz egyszerűen kirántotta őt a szakadékból.

Néhány embernek mintha csak egy vidám terv lenne egy téli Balaton-átúszás, mások alaposabban átgondolva sokkal komolyabban veszik ezt. De egy tanulmányi vizsgához még soha nem hasonlította senki a részvételhez elengedhetetlen kvalifikációs úszást. Talán azzal lehet ez összefüggésben, hogy miután néző volt és a partról figyelte a 2022-es rendezvényt, felkereste az ott szolgálatot teljesítő Oláh András úszásoktatót. Rögtön bekerült a csapatba és tanfolyami keretek között sajátította el az alapokat. Aztán egész nyáron gyakorolt, mert ahogy mondja, úszástudása alig volt azelőtt. Ősszel már nem volt kérdés, hogy nem egy mártózásokat gyakorló egyesületnél, hanem a Jégember Klub – a Lupán csapatában karatés, és egyben téliúszó sportolók között fog gyakorolni, edzeni.

Bartha Sándor vizsgaként élte meg a kvalifikációt

Sándor tényleg vizsgaként élte meg közel egy évvel később a kihívást. Legkisebb, hét éves kislánya, Lenke is ott volt, hogy szurkoljon neki! 2 fokos vízben kellett 700 métert úsznia, és nagyjából el is találta, hogy mire számíthat. Nem volt könnyű (értsd: pokoli nehéz volt!), és az utolsó 100 méteren érezte azt, hogy többet nem szabad úsznia. Nem is volt rá szükség. Az eredménye alapján továbbjutott!

Bartha Sándor egy csendes, nagyon megfontolt közgazdász, a szabadidejében nagyobbik lányaival, Lillával és Evinnel együtt zenélő férfi.. sportolók között készült… ahogy beszélek vele, szép lassan kialakul bennem az érzés – abszolút esélyes arra, hogy gazdagítsa azoknak a szűk táborát, akik télen át tudják úszni a Balatont! Nagyon kevesen vannak, akik pontosan tudják, mit is jelent ez…

Hajrá, lányaid mellett mi is nagyon drukkolunk neked!

 

Fotó: Bartha Sándor lányával, Evelinnel.

Ha tetszett az írás, ne felejtsd el megosztani! Reszkess –egy boldogabb, egészségesebb, kiegyensúlyozott életért!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük