Egyéb

A Téli Balaton-átúszás támogatói lettünk!

Spread the love

Már nem csak tollunkkal, de anyagiakkal is a Téli Balaton-átúszás támogatói lettünk! A programsorozat a hazai téliúszás népszerűsítésének egyik legfontosabb alapköve, pályáját gyönyörűnek, hosszútávon felívelőnek sejtjük! A téli vizekben történő úszás feltétele a hidegtűrés kifejlesztése, mely különösen erős immunrendszerrel, belső békével és még sok hasznos tulajdonsággal ajándékozza meg azokat, akik ilyen módon tesznek egészségükért. Úgy gondoljuk, magánszemélyeknek és cégeknek egyaránt nemes céljuk lehet a rendezvénysorozat szponzorálása!

 

A XIX. század végéig gyakran bolondságnak nevezték az úszást, kevesen gondolták úgy, hogy cseppet sem az!

Hazánkban az első úszóversenyt csak 1880-ban, természetesen nyáron rendezték, a helyszín Balaton Siófok és Balatonfüred közötti szakasza volt. A versenyt Szekrényessy Kálmán nyerte 6 óra 40 perces eredménnyel meg. Akkoriban még nagyon keveseknek fordult meg a fejében, hogy átússzák a tavat.  Széchenyiék idejében még sokak nézete volt, hogy úszni csak a matrózoknak fontos, és aki ebből sportot űz, bolond.  Az emberek a sportról érthetően még másképp vélekedtek, mint mi. Nem volt igényük rá, hiszen életmódjuk több-kevesebb fizikai munkát megkövetelt tőlük.

 

Ma a téli vizekben történő úszásra gondolják, hogy igazi őrültek hóbortja, mégis egyre többen teszik!

Nem kis meglepetést okoztunk Magyarországon, amikor még évekkel magazinunk megjelenése előtt 2019-ben sikeresen megterveztük az első egyéni átúszást a Balatonon, méghozzá télen. Úgy gondoltuk, jó szórakozás, látványos program lehet majd hosszabb távon, amolyan “schirillásan” ismételni az egyéni bemutatót. Ám olyan telefonhívások, emailek érkeztek hozzánk, melyekből kiderült, hogy többen szerettek volna csatlakozni a megfelelő és biztonságos felkészítést megkövetelő programunkhoz. Úgy éreztük, nem szabad kisajátítani tudásunkat, valamint az élményt, amit átadhatunk sporttársainknak. Lázas munka vette kezdetét, majd a Hidegvíz Törzs  néhány tagjával karöltve együtt hoztuk létre a Téli Úszó Sportegyesületet, mely egy már nyilvános Téli Balaton-átúszáson történő indulásra kezdte el alapozó munkáját. Nagy eredményként könyveltük el, hogy mennyi külső segítséget is kaptunk! Polgármesterek, hivatalos szervek álltak az ügyünk mellé! A Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata egy korábbi közös projektünk miatt tudhatta, hogy amit teszünk, az biztosan jól, becsülettel meg van alapozva. Senkinek sem okoztunk csalódást!  Magyarország legismertebb vízimentői szívesen álltak a sok szempontból is problémás átúszások biztosításához.

 

A Téli Balaton-átúszás támogatói egy remek ügyet is képviselnek

Az ekkor alakult egyesületünk, a TÚSZ SE sikerre vitte a bonyolult felkészítési, majd átúszó programot. A mag el volt ültetve, a növény kihajtott, a covidot is túlélve évről évre virágba borult. Boldogan láttuk, szinte még ma sem tudjuk elhinni, hogy elindítottunk Magyarországon egy különösen új és hasznos folyamatot! Az oly szokatlan, ijesztőnek tűnő téliúszás megtanulása hihetetlen örömöket okozva egy rendkívül egészséges életmódra ösztönöz, hidegről alkotott téves dogmákat döngöl földbe, hozzájárul egy egészségről alkotott új gondolkodás általános kialakításához. Úgy gondoljuk, hogy hazánkban az egyik legjobb ügy mellé teszi az a cég, vagy magánszemély a voksát, aki a költséges rendezvénysorozatot bármilyen formában segíti!

 

Átadtuk a program szervezésének feladatát, de azt magunkénak is érezve ugyanúgy szeretjük!

Örömünkbe elvegyült a szomorú felismerés is: a “TÚSZ”-t már nem tudtuk működtetni, de szerettük volna, ha a megkezdett rendezvénysorozat nem zárul le.  A Téli Balaton-átúszásra 2023 elején, egy számunkra nehéz időszakot lezárva kerestünk új gazdát. Gondoznunk, ápolnunk már túlmutatott minden egészséges határon, de fennmaradásának, további virágzásának ügye mindennél fontosabb volt nekünk! A 2023-as átúszás megrendezésére az újonnan  alapított Nemzetközi Hidegvíz Törzs Egyesület jelezte leghatározottabb szándékát, így a továbbiakban, őket valamennyire segítve, de már általuk sikerült újból vízbe juttatni az úszókat Tihanynál. Büszkék vagyunk, hogy minden kért segítséget meg tudtunk adni, és ennek nem a pénz, hanem az elhivatottságunk volt az egyetlen mozgató rugója! Az új csapat, felismerve a kihívás szépségeit és lehetőségeit, lelkesen vitte tovább a sorozat szervezését, ezeknek a soroknak az írása közben is eltökélten dolgozik a folytatáson.

Téli Balaton-átúszás! Legyen minden éved szebb, okozz egyre több sportolónak örömöt, egészséget! Kedves Nemzetközi Hidegvíz Törzs Egyesület!  Szívből örülünk, hogy vagytok, hogy tovább kíséritek ezt a küldetést diadalútján! Idén már nagyon sokak kedvét hoztátok meg, hogy részben, vagy teljes távján átússzák a téli Balatont! Célotok egyben a mi vágyunk is, a “TBÁ” Európa egyik legszebbként számontartott Európa Diplomával kitüntetett helyszínén hazánk ikonikus rendezvényévé fogja kinőni magát!

 

Kapcsolódó cikkeink: 1. Téli Balaton-átúszás 

Reszkess magazin szerkesztői beköszöntő

Munkánk célja a hiteles forrásokra alapozott ismeretterjesztés, mely a hideg jótékony hatásait, valamint a biztonságos hideghez szokás lehetőségeit népszerűsíti. Támogatást nem kapunk, mindössze figyelmed és írásaink megosztása ellensúlyozza azt a sokórányi, olykor több napos munkánkat, mely egy-egy cikk megszületésének az ára. Ha tetszett valamelyik írásunk, kérünk téged, ne felejtsd el megosztani! Reszkess -egy boldogabb, egészségesebb, kiegyensúlyozottabb életért!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük