Egyéb

A Strandok Éjszakája programhoz csatlakozott a Jégember Klub

Spread the love

Ma este, 2024 július 27-én a Strandok Éjszakája keretei a között a Jégember Klub és a Lupa Beach csapatépítő éjszakai úszást rendez .  Szászi Ferenc szervező örömmel újságolta el a Reszkess magazinnak  mostani és későbbi terveit.

 

Az idei évben tizenötödik alkalommal került országos meghirdetésre a Magyar Fürdőszövetség által a Strandok Éjszakája rendezvény, melyhez a “Lupás Jégemberek” is csatlakoztak. A kínálatuk  természetesen ingyenes és  csalogató. Mint írják, éjszakai csobbanásra, holdfényes SUP-ozásra, a pálmafás beachen szolid partikra számíthat az ide látogató.   –A programok 19 órakor indulnak és terv szerint hajnal 2-ig tartanak, ezúttal ingyenes belépéssel. A szervező Jégember Klub egy olyan sportolói közösség, akik leginkább jeges vízben érzik otthon magukat, így már most bejelentették, hogy “hideg vizes verzióban” is meg kívánják  majd szervezni az éjszakai úszást. Érdemes  tehát követni őket facebook csoportjukon keresztül.

A Strandok Éjszakája Lupa Beachen rendezett programja:

Közösen eg mérföldet úszunk, a stégtől a benyúló félsziget tövéig, onnan a csúcsáig és vissza ugyanazon az útvonalon a bójasor mellett. Kizárólag úszóknak és téliúszóknak, klubtagoknak és hvt tagoknak egyaránt. Felelősség nyilatkozat aláírása szükséges, úszóbója kötelező! Vízimentő, kajakos kíséret biztosított. A láthatóság és a hangulat érdekében bója világítást és fluoreszkáló partykelléket hozzátok magatokkal! Szeretettel várunk mindenkit, aki tud, tartson velünk!

Kiemelt fotó: Strandok Éjszakája -Forrás Magyar Fürdőszövetség

Kapcsolódó cikkünk: Magyar jegesúszók az osztrák ICE BEAR TRORPHY jegesúszó bajnokságon

Mi, a hideg jótékony hatásait hirdető csapat, minden nap arra törekszünk, hogy a legfrissebb és legmeggyőzőbb információkkal, eseményekről, hideghez köthető fontos, vagy csak érdekes írásokkal szolgáljunk Számodra. De hát kik vagyunk mi? Magyarország egyik legapróbb, de növekvő szakmai magazinja,  akik lelkesen kutatjuk és osztjuk meg a hideg varázslatos világának titkait. Nincs mögöttünk hatalmas támogatói háttér, csak az a szenvedély és elkötelezettség, amivel az igazságot és a boldogságot akarjuk terjeszteni.

De itt jössz te, kedves Olvasó!

Te vagy az, aki segíthet nekünk terjeszteni az üzenetet. Egyetlen apró lépésre van szükség, hogy a hideg varázsa eljusson minél több emberhez: oszd meg az írásainkat! Mindegyik megosztás egy újabb lépés a boldogabb, egészségesebb és kiegyensúlyozottabb élet felé vezető úton. Szóval ne habozz! Legyél része ennek az élettel teli közösségnek is, és légy része annak a mozgalomnak, amely a hideg áldásait mindenkihez elhozza! Mert itt a hideg nem az ellenfeled, hanem a barátod a szebb életért! Hajrá, oszd meg az üzenetet, és készülj velünk a legjobb hideg élményeidre! Reszkess, mert itt a hideg, hogy teljessé tegyen!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük