A pokol kapujáig jutott a Magyar Jégember

2023.05.08.2023.07.10. Zimányi András

Spread the love

Évről évre egyre keményebb kihívásokat vállal Szilágyi Zoltán, a Magyar Jégember. 2022-ben csak alapozás volt számára, hogy a Mátrában egy rövid futónadrágban, félmeztelenül -12 fokban 45 km-t futott. A tél végével nem dőlt hátra, a korábbiaknál bonyolultabb, speciális edzésekbe kezdett. Nem is tudta még, mibe vágta a fejszéjét, úgy dolgozott egy új célért. A Föld legmagasabban fekvő aktív vulkánját, a chilei Ojos del Saladot akarta megközelíteni, „hozzá illő” öltözékben. A forróságból az elviselhetetlen, jeges pokolba készült. Lassan fél évvel a világrekordállítás után is összerándul néha a gyomra, ha a tíz napos expedíción készült fényképeket látja.

Nyolc nap futás a lehetetlen körülmények közt, kettő már mászás felfelé. A mentális erő diadala, mely nem valósulhatott volna meg olyan lehetetlenség határát súroló hazai edzések nélkül, amilyeneket végigcsinált a megerősödés éveiben! Az elhatározás, majd az egy éves szervezett munka elvégzése elsősorban mentális bravúr. Maszkban futás tűző napon hegynek fel, hetente ötször, napi több órán keresztül, illetve a jeges kihívások –hidegfutások, soha véget nem érő hideg vizes zuhanyok, jeges fürdők. Ezek mindössze csak a felkészülés jéghegyének a csúcsai. Beszélgetésünk tartalma egy cikkben összefoglalhatatlan, egy olyan élményről szól, melynek legsűrűbben használt jelzői az „elmondhatatlan” és az „embertelen” szavak.

Szilágyi Zoltán az Atacama sivatagban Forrás Szilágyi Zoltán Extrém Futó fb — *Szilágyi Zoltán az Atacama sivatagban Forrás: Szilágyi Zoltán Extrém Futó fb*

A Magyar Jégember elmesélte, hogy önmagát átlagembernek tartja.

Még gyerekkorában vette észrevette, hogy a szélsőséges időjárási körülményeket a közelében állókhoz viszonyítva jobban viseli. A sport kisfiú korától kitöltötte az életét, de igazán saját elképzelések szerint élvezte a legjobban. Az egyedi, extém teljesítések történetei lelkesítették igazán, álmai ezek körül forogtak. Úgy érezte, minél rosszabbak, sőt, embertelenebbek a körülmények, annál jobb. A gyermekkori álmok később sem foszlottak szét! Felnőtt fejjel látta be, hogy a szokványos társadalmi elvárások teljesítése mellett neki a tél fagyos kihívásai ugyanolyan fontosak.

Egy napon megpörgette kislányának Földgömbjét, hol talál bárhol széles e világban hozzá méltó futóterepet. Az Andok környékén fedezte fel a kihívó, izgalmas vidéket. Szerencséje volt, mert egy magyar kutatócsoport az Atacama Expedíció keretein belül 2012 óta jár oda kísérleteket végezni. Felkereste a project főszervezőjét, Nagy Balázs geográfus klímakutatót, és bár épp nem terveztek odautazni, a sportcélú terv és a kutatási munka összekötése felkeltette az érdeklődését. Máris elkezdődött egy közös munka, ahol bebizonyosodott, hogy egy soron kívüli 2023-as expedíció esetleges tagjai igen jól tudnának együttműködni. A Magyar Jégember legfőbb és őt legjobban ismerő kísérője mentőtisztként dolgozó felesége, Lenkei Alexandra lehetett, és beszervezték a csapatba a világhírű kutató geográfus hallgató tanítványát, Iván Levente hegyifutó fiatalembert is.

Atacama expedíció stáb: dr.Nagy Balázs geográfus, klímakutató és hegymászó, Iván Levente válogatott hegyifutó geográfus hallgató, Szilágyi Zoltán extrém futó, Lenkei Alexandra mentőszakápoló. „Nélkülük nem mentem volna semmire!” –mondta Szilágyi Forrás: Szilágyi Zoltán extrémfutó fb

Az indulás kellemes körülmények között, terv szerint történt.

25 fok körül állt a hőmérő higanyszála, mikor az óceán partján megkezdődött a rekordkísérlet. A vízparthoz közeli körülmények a vártnak megfelelően nagyon hamar fordultak tüzes pokollá. Az Atacama-sivatag 40 fokos forróságán túl a világ legerősebb UV sugárzásával gyötörte a sportolót. Az útvonal nagy része a környék bányászatának köszönhetően aszfaltozott volt, ám végtelenbe nyúló, monoton út vette kezdetét, ahol semmi látnivaló nem volt. Élővilágnak nyoma sem lehet ott, ahol a forró Nap és a szél uralkodik reggeltől estig. Később, a sivatag után még nagyobb szárazság tette nehezen elviselhetővé az utat: egy 150-200 km-es szakaszon bizonyítottan 2000 évvel ezelőtt esett eső utoljára. Zoltán hangsúlyozta,hogy az első napon máris ilyen körülmények közt futni mennyire lélekölő, mentális kihívás. Szigorú terve volt minden napra, alulteljesíteni az időhöz kötöttség miatt nem szabadott. A sivatag a maga terheivel mégis a legkönnyebb szakasz volt, amit még jó erőben szeretett volna minél távolabb maga mögött hagyni. A 40 km-es kitűzést jelentősen túlteljesítette, 70 km-t tett meg.

Így emlékszik a kihívás első szakaszára:

„ Ez egy felfelé tartó monoton hullámvasút, ahol a forró szél hordja a homokot, és az borzalmas. Később, 3000 méteren 28 fokról egy óra alatt 2 fokra esett a hőmérséklet, majd ugyanilyen gyorsan kerültem vissza ismét a melegbe. A harmadik napon már azt mondtam én nem vagyok normális, hogy ebbe belevágtam! Akkor még napszemüvegben, de később már síszemüvegben futottam, mert olyan apró kavicsokat hordott a szél, hogy csak így védhettem a szemem.”

Zoltánt az egyes napok végén, amikor lehetett, járművel vitték a pihenési pontokra.

Ilyenkor elmentették a befejezés koordinátáit, ez alapján történt a másnapi rajt. Nem volt azonban ez sem egyszerű mindig, az útvonal egyre járhatatlanabb volt, ahol egész egyszerűen nem lehetett befejezni a napot. Hiába teljesítette az aznapit, kérték, még tartson ki. Egy alkalommal, kimerülten, kezdődő csonthártyagyulladással még 8 km-t kellett így, terv felett megtennie.

„A könnyem kicsordult és azt mondtam: ezt én biztos, hogy nem! Aztán mégiscsak megcsináltam!”

Megcsinálta, de a kínok csak szaporodtak, az energiatartalékai testsúlyával együtt fogyatkoztak. 280 km megtétele után már 4000 méter felett járt, lábáról már három körme szakadt le, csonthártya gyulladására egyre nehezebb volt nem figyelnie. Hajnali 6 óra volt, a rossz alvás miatt fázott, kimerült volt és még három „átkozott” nap állt előtte. Kicsit halkan mondja, de vállalja, hogy elszakadtak a könnyei! Nem akarta feladni, élete végéig bánta volna ezt a döntést, de úgy érezte, géppé kell változnia, érzés, érzelem nélkül, célra sem gondolva. Csak így tudott megtenni minden mozdulatot. Nem gondolkodhatott a hátralévő napokon. Csak a jelent érezte elfogadhatónak, koncentrálni ilyenkor már csak az előtte lévő percekre volt képes. Felöltözni, elindulni, menni, csinálni, nem gondolni semmire, csak arra a pár „átkozott” mozzanatra, ami következő perceit fogja kitölteni.

Az utolsó két nap már nem futásról, de nem is gyaloglásról, csak hegymászásról szólt. Felsejlett benne a fény az alagút végén…

Kezdett túlesni a borzalmas mélyponton! Már nem mentálisan túlterhelt sportolóként, egyre inkább a lehetetlen teljesítőjeként kezdte megélni saját helyzetét. Az oxigénszint kritikus csökkenését úgy kellett túlélnie, hogy folyamatosan felfelé vezető útja miatt semmilyen akklimatizációs táborban nem állhatott meg, hogy szoktassa magát a körülményekhez. Mászás közben egyre vidámabban gondot rá, hányan akarták lebeszélni erről az expedícióról.

„Azt mondták, ha 3000 méter felett nem edzek, nem fogom tudni megcsinálni, nem érhetek fel 6000 méterre. Nem találtam szponzort, aki külföldi edzéseket támogatott volna, ezért a saját, szigorú tervem szerint készültem Magyarországon. A cél felé közeledve nagyon jó érzés volt, hogy nekem lett igazam. Mindent lehet, csak dolgozni kell érte!”

Zoltán szavait egyre nagyobb öröm hallgatni. Átérződik az elégedettsége, szinte ott vagyunk vele, ahogy megy, halad, bírja és tudja!! Már elhagyta a „hatezer méteres célvonalat”, de nem akart megállni, Ilyen célok megvalósulásakor mindenki sír, talán még az is, aki csak olvas róla, vagy a fényképeket, videókat nézi…Szilágyi Zoltán teljesítette azt, amit ember előtte még soha senki ezen a Földön. Ő, aki magát átlagemberként jellemzi, az Andok hegyeihez képest mindössze kis dombokon készült fel a lehetetlenre! Ahogy újra és újra kiemeli: képességei mindenkinek vannak, de azokat kibontakoztatni csak megfeszített munkával lehet. A Magyar Jégember nem csak beszélt, bizonyított is, sok szakértőt hozva zavarba elképesztő eredményével!

Szilágyi Zoltán célba érése az Ojos Del Salado lábánál Forrás: Szilágyi Zoltán extrémfutó fb — *Szilágyi Zoltán, a Magyar Jégember célba érése az Ojos Del Salado lábánál Forrás: Szilágyi Zoltán extrémfutó fb*

Szilágyi Zoltán, ahogy a Mátrában a Maratoni távot, úgy ezt a tervét is túlteljesítette.

A magasabban fekvő vulkán kráterének érintése egy opcionális lehetőség, remény volt, de nem szabadott életet kockáztatni. Az időjárási körülmények fenyegetőek voltak, a folytatással párhuzamosan számolni kellett egy tragédia lehetséges bekövetkezésével is. A teljes stáb döntése a realitások talaján maradva, érzelmeket félretéve született. Néhány száz méterrel a vulkán alatt, vitathatatlan győzelemmel, annak fáradt, de boldog mámorával zárult az expedíciós program.