Egyéb

A Kneipp filozófia

Spread the love

Gyakran az egyéni pillanatok, élmények és kalandok változtatják meg életünket. Ezek néha pozitívak, máskor csak megmentik napjainkat. Sebastian Kneipp a XIX. század közepén egy olyan döntést hozott, amely megváltoztatta életét, de azóta sokunkét a világban: súlyos tuberkulózisos betegségének kezelése érdekében legutolsó lehetőségeként döntött arról, hogy esélyt ad egy akkor még bizonytalannak gondolt hideg vizes kúrának. A dunai kísérlet nagyot ütött, a technika pedig Kneippet világszerte „vízorvosként” tette ismertté. A Kneipp filozófia ma aktuálisabb, mint korábban bármikor. Olyan alapelvekre épül, amelyek szinte napról napra válnak egyre fontosabbá. Egészségünk és boldogaságunk érdekében a fenntarthatóságra, a tudatosságra törekedve ismét a természettel való harmóniában kell élnünk.

 

A Kneipp filozófia 5 eleme

 

1. Hidroterápia

A hideg víz gyógyító hatását az ókor óta ismeri az emberiség, de ezek az ismeretek később valamennyire feledésbe merültek. Johann Sigmund Hahn (1696–1773) német orvos „A hideg víz gyógyerejéről” című művének hatására Kneipp súlyos TBC-s betegsége végső stádiumában úgy döntött, hogy ruhátlan rövid fürdőket vesz a jeges Dunában. Nemsokára csodálatos módon egyre jobban lett. Otthon folytatta a fürdőzést, aminek köszönhetően teljesen meggyógyult.

 

2. Gyógynövények alkalmazása

A kezelés a gondosan kiválasztott gyógynövények, illetve ilyen alapú készítmények használatára épül. A gyógynövények esetében semmilyen, vagy csupán kevés mellékhatással kell számolni. Sem a májat, sem a gyomrot nem terhelik. Hatásuk az alacsony koncentráció miatt lassú, de szervezetet kímélő és tartós.

 

3. Táplálkozás

Az egészséges táplálkozást a növényi rostok, teljes őrlésű gabonák, zöldségek és gyümölcsök fogyasztásán túl az ideális mértékű folyadékbevitel segítségével szükséges megvalósítanunk.

 

4. Testmozgás

A rendszeres sportolással, mozgással a testsúly, a szívműködés és a keringés tarthazó egyensúlyban. A szervezet ellenálló-képessége általa szintén fokozódik. Az aktív és passzív tevékenységek egyensúlyát kell megtalálni, melyek a lélekre való pozitív, felszabadító hatással vannak. Kneipp ide sorolja a testmasszázst is, mely nemcsak az izmokat lazítja el, hanem a test funkcióit harmonizálja, hanem a szívműködés és a vérkeringést is élénkíti, ezáltal növelve a test terhelhetőségét.

 

5. Testi és lelki harmónia

Magunknak kell kialakítanunk biológiai ritmusunkat, létrehoznunk testünk, lelkünk harmóniáját. Ez véd majd minket a környezetünk káros hatásaitól, akár nem megfelelő környezetünktől, vagy napi stressztől.

 

Hogyan alkot teljességet Sebastian Kneipp 5 pillére?

A Kneipp-pillérek közül minden bizonnyal a az első, a hideg víz a legismertebb. Fontos azonban tudni, hogy Sebastian Kneipp filozófiája csak az öt pillér kölcsönhatása révén válik az egészséges életmód holisztikus megközelítésévé. Ez soha nem a perfekcionizmusról, az önoptimalizálásról szól. Nem is a versenysportról, hanem a megfelelő mennyiségű és intenzitású mozgásról. Soha nem az aszkéta lemondásról, annál inkább az egészséges, örömteli táplálkozásról. Az egyensúly létrehozása kulcsfontosságú, de könnyedén megvalósítható feladatunk. Ezért alkalmazhatóak Sebastian Kneipp tanácsai rugalmasan mindannyiunk számára.

 

Kiemelt fotó: Richard Huber, CC BY-SA 4.0, via Wikimedia Commons

Korábbi cikkünk: A Kneipp módszer

 

Munkánk célja a hiteles forrásokra alapozott ismeretterjesztés, mely a hideg jótékony hatásait, valamint a biztonságos hideghez szokás lehetőségeit népszerűsíti. Támogatást nem kapunk, mindössze figyelmed és írásaink megosztása ellensúlyozza azt a sokórányi, olykor több napos munkánkat, mely egy-egy cikk megszületésének az ára. Ha tetszett valamelyik írásunk, kérünk téged, ne felejtsd el megosztani! Reszkess -egy boldogabb, egészségesebb, kiegyensúlyozottabb életért!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük