A nyíltvízi téli- és jegesúszás biztonsági ajánlásai
A nyíltvízi téli- és jegesúszás biztonsági ajánlásai, mint útmutató célja, hogy a sportunk (továbbiakban téliúszás) első nyíltvízi rendezvényeinek megvalósításához kapott tudnivalók és a tapasztalatok alapján, a nemzetközi vízimentő és téliúszó szövetségek iránymutatásainak megfelelően, szakszerű ajánlásokat fogalmazzon meg a téliúszás biztonságos és felelős gyakorlásához. Mivel a szóban forgó sport mára önálló egyesületi és közösségi keretek között fejlődik tovább, az eredetileg szabályrendszerként bevezetett elveket célszerű volt szakmai ajánlásként és útmutatóként újrafogalmazni. Ez az átszerkesztés biztosítja, hogy a sportolók egészségét és életét óvó alapelvek továbbra is elérhetőek legyenek a közösség számára.
I. A nyíltvízi téliúszás alapvető biztonsági ajánlásai
Ezen ajánlások betartása minden téliúszó sportot űző személy felelőssége. A téliúszás extrém körülmények közötti sport, amely megköveteli a kockázatok teljes körű felmérését.
Sekély vízre vonatkozó irányelv:
A téliúszást elsősorban a partról könnyen elérhető sekély vízben javasolt gyakorolni. Ok: a sportoló nehézség esetén bármikor megállhat, illetve egy vízimentésben járatlan, de a kockázatokat ismerő személy segítheti
Mélyvízi Korlátozás:
Mélyvízben történő úszás kizárólag olyan személy folyamatos és közvetlen felügyelete mellett ajánlott, aki rendelkezik megfelelő vízimentési jártassággal és felkészültséggel.
Derékra csatolható jelzőbója (úszóbója) használat
Nyílt vízen a téliúszás biztonságos gyakorlásához a derékra csatolható, jól látható jelzőbója használata alapvető biztonsági elvárás, és erősen javasolt a menthetőség szempontjából.
Hipotermia kockázat ismerete
A téliúszó tisztában van pillanatnyi képességeivel, ismeri a hipotermia különböző szintjeit és mindent megtesz annak érdekében, hogy a veszélyes hipotermiát elkerülje.
II. Egészségügyi kizáró okok:
A hideg víz nagy terhelést jelent a szervezetre. Az alábbi egészségügyi állapotokban a téliúszás szigorúan ellenjavallt:
Befolyásoltság:
Ittasság, drogos befolyásoltság.
Szív- és Érrendszer:
Szív- és érrendszeri betegség, vérnyomás betegség, szívinfarktus utáni felépülési időszak, szívelégtelenség, agyi érkatasztrófa (pl. agyvérzés)
Általános állapot:
Láz, súlyos vérszegénység, pajzsmirigy alulműködés, terhesség, vagy erősen legyengült fizikai állapot
Kérjük a téliúszó rendezvények szervezőit, edzőit és résztvevőit, hogy ezeket az alapvető biztonsági elveket tartsák szem előtt a balesetek elkerülése érdekében. Az ajánlás a téli- jegesúszás fejlődésével illetve a hazánkban is remélhető sportággá nyilvánításával párhuzamosan bővítése, illetve változtatásra kerülhet
Zimányi András
a téli Balaton-átúszások meghonosítója
és segítői
Kapcsolódó tartalom: Téliúszás
Mi, a „Hideg jótékony hatásait hirdető csapat”, szenvedéllyel kutatunk és osztunk meg veled minden apró csodát, ami a hideghez köthető. Nem egy óriási média-birodalom áll mögöttünk, csak a tiszta elkötelezettségünk az igazság és az egészség iránt. A mi erőnk Te vagy, kedves Olvasó! Ez a tudás túl fontos, túl életigenlő ahhoz, hogy csak nálad maradjon. A hideg varázsa emberek ezreinek életét teheti szebbé, egészségesebbé. Ne hagyd, hogy a világ egyik legapróbb, de annál aktívabb magazinja a háttérben maradjon! Egyetlen kattintásod most döntő megoldást jelent:
Tedd a legjobbat: Kattints a közösségi média ikonokra (lent vagy a cikk tetején), és OSZD MEG ezt az írást!
Miért ne tennéd ezt meg egy jó ügy érdekében? Küldd tovább a fényt: Minden megosztásoddal egy újabb barátodhoz, családtagodhoz juttatod el a kiegyensúlyozottabb, boldogabb és egészségesebb élet hatalmas lehetőségét! A megosztásoddal nem csak egy cikket terjesztesz, hanem társat toborzol egy sokkal boldogabb, hideget is szerethető minőségi élethez! Ne csak olvass, cselekedj! Légy a hidegszerető mozgalom igazi, aktív nagykövete! Segíts nekünk, hogy a hideg ne a félelem, hanem az erő és a teljesség szinonimája legyen mindenki számára!
Oszd meg, és reszkess velünk, mert a hideg bár zord, de igaz barátunk!


