Tiszakécske: Egy méhcsípés sokaknak csak kellemetlen élmény, ám mások számára végzetes veszélyt jelenthet. A méhméreg-allergia, vagy más néven anafilaxia, az immunrendszer túlzott reakciója az allergénre, amely súlyos esetben anafilaxiás sokkba torkollhat, ami életveszélyes állapot. Az alábbiakban egy sporttársunk, Józsa Nóra megdöbbentő beszámolóját olvashatjátok, aki a halál torkából tért vissza, miközben az emberi közöny fájdalmas valóságával szembesült. A teste meggyógyult, de a lelke talán soha nem fog. Története nemcsak a túlélésről szól, hanem az emberi segítségnyújtás fontosságáról és a lélek erejéről is. A méhméreg allergia vagy méhcsípés allergia, mely anafilaxiába torkollik bele az allergénnel való találkozáskor, mely végzetessé válhat az anafilaxiás sokk kialakulásával. Ez a betegség az immunrendszer helytelen reakciója az allergénnel szemben. Az anafilaxia túlérzékenységet jelent. Méh többször csípett már meg, de 2013-ban kerültem tőle először anafilaxiás állapotba. Azt kell róla tudni, hogy a csípéstől számított idő egyre fogy, ha minél többször találkozik vele a szervezet, lefordítva, minél többször kaptam méhcsípést, annál fokozottabbak letzek a tünetek és annál gyorsabban alakultak ki, ezáltal egyre kevesebb időm állt rendelkezésre az életben maradásra. Nórinak az anafilaxia miatt immunterápiát javasoltak Felajánlották, hogy deszenzibilizálnak/hyposzenzibilizálnak -írta nekünk Nóri. -Erre is ráfér egy fordítás: Érzéketlenítés vagy csökkent érzékenység. Ez egy immunterápia, ami az én esetemben nem úgy zajlott, amit a protokoll írna elő. Magas hígításban kaptam a méhmérget injekció formájában, hogy hozzászoktassák a szervezetet és ne reagáljon túl egy méhcsípés alkalmával. Ezt a dózist emelték, majd sűrűbb koncentrációra váltottak. Ez volt a metódus. Eltelt két év. Kínok kínja volt megélni, ahogyan minden héten a szervezetem számára méreggel fecskendeznek, de rendkívül nagy segítségemre volt az akkori egészségügyi gárda, akik mindig kedvesen és mosollyal fogadtak, igaz már kissé féltek műszakban lenni, mikor tudták, hogy én megjelenek, mert többször kerültem a terápia alatt is nehéz helyzetbe, kétszer kerültem bele anafilaxiába és egyszer az Intenzív osztály látogatója is lettem, annyi könnyebbséggel, hogy a terápia kórházban zajlott és azonnal ott volt a magasfokú segítség, hiszen előírása is egy ilyen immunterápiának az Intenzív osztályos háttér. Nagyot ugrok a történetben. Abbahagytam a terápiát, mert megrekedt egy ponton, ahonnan úgy tűnt nem bírok tovább menni, egyszerűen nem vette a szervezetem az újabb lépcsőfokokat rosszullét nélkül. Azzal az eredménnyel zárult, hogy 6-os erősségű (legmagasabb) allergiám 3-asra csökkent. (3-asnál már szokták javasolni a deszenzibilizálást). A csípések szinte feledésbe merültek az eseménytelen évek során, de megérkezett a következő méhecske… Az Anafilaxia következménye legutóbb majdnem végzetes volt! -Eltelt azóta 8 év csípésmentesen. 2025.06.19-én kislányommal és a vizsla kutyusával, Mollival elindultunk sétálni Tiszakécskén. Nem volt tervezett és ő egy kényelmetlen lábbeliben érkezett, ezért levette. A Nádirigó Tanösvényhez készültünk, arra gondoltam, akkor én is mezítlábasra veszem, mi is rengeteget sétáltunk gyermekkoromban így. Kb. másfél km után csípést éreztem a talpamon, lábam felemelve láttam, hogy egy méh volt. Levettem, kikapartam a fullánkot, bár sejtettem, hogy a méreganyag teljes mennyisége bejutott. Higgadtan mondtam kislányomnak, induljunk el visszafelé, de figyelem magam. Nem tudhattam a terápia a gyakorlatban mennyire volt hatásos, de utólag elmondhatom, megmentette az életem, mert időt adott! Pár méter megtétele után zsibbadni kezdett a nyelvem, azonnal hívtam a segélyhívó számot, akik kapcsolták a mentőszolgálatot. Mivel be kellett mondanom egy címet, megálltunk abban a kis utcában, ahol éppen jártunk, a mentésirányító végig a vonalban volt, kérte ne tegyem le a telefont. Magányos küzdelem az életbenmaradásért: visszaintegettek neki, de otthagyták a földön -Az anafilaxia tünetei fokozatosan alakultak ki, ahogy a méreg terjedt a vérárammal, egyre kezdtem elhalványulni az életből, válaszaim a mentésirányítónak, már cseppet sem voltak adekvátak, de ő csak mondta: Hamarosan ott lesznek a kollegák. Értesítették a mentőhelikoptert. Telt az idő, két kerékpáros és két autós ment el mellettem, ahogyan a földön feküdtem, egyikőjüknek próbáltam integetni, de visszaintve továbbment. Nem értettem akkor sem, Mi történt a világgal, hova lett az emberekből, az EMBERNEK lenni. Talán az én életem ér ennyit, tényleg mindegy lenne, ha most tölteném az utolsó perceim? Vannak pillanatok, melyet már csak kislányom elmeséléséből tudok, ebben a helyzetben az idő megállt, elengedtem mindent, bíztam, reméltem, hogy a segítség időben érkezik. Békesség járt át. Nem volt erőm félni. A helikopter zaja mentsvárként csalt reményt belém, de elmentek másik irányba, kérte a mentésirányító, hogy integessünk, de nekem már nem volt erőm, kislányom egyre magasabbra ugrott integetve, csak lássanak meg, de azt láttuk, hiába, a helikopter más irányba ment, távolodott tőlünk. Segítség és a kórházi tapasztalat -Nóri csak a megmentői és a mentősök mellett érezte magát biztonságban -Egy család állt meg mellettem biciklivel, egy anyuka kisgyermekkel és egy apuka, kinek szavai hozzám szóltak, azt kérdezte, csípés? Ránézve válaszoltam, bár erre már nem emlékszem, elmesélésből tudom. Egy civilben lévő mentős volt a családjával. Ők voltak, akik megálltak és ott maradtak, míg meg nem érkezett egy civil autóban egy hölgy a mentőhelikopter két személyzetével, akik azonnal branült kötöttek (melynek helye jelenleg is erre a napra emlékeztet, hiszen még nem gyógyult be) és adták be a megfelelő gyógyszereket és infúziót. Megérkezett nem sokkal egy mentőautó. Hordágyra akartak fektetni, de felkelni nem bírtam, mert visszacsuklottam, két oldalról támogatva, feltettek, sajnos még az anafilaxia emésztőrendszeri tünetei folytatódtak, de hamarosan elindulhatott az autó a legközelebbi, illetékes Sürgősségi osztályra…bár ne tették volna. Maradtam volna a mentőautóban, ahol biztonságban éreztem magam. Ott tudtam meg, hogy a helikopter nem tudott leszállni, csak tőlem 2 km-re a Tisza-parton, a hölgy segített őket elhozni hozzám. A Sürgősségi osztályon sajnos betegként megsemmisültem, alig vártam, hogy hazamehessek. Még egy kör gyógyszert kaptam a branülbe, majd pár óra „őrzés” után a negatív fül-orr-gégészeti vizsgálat után, elengedtek és nővérem hazavitt. Másnap értem haza, de a saját ágyamban aludhattam. A sürgősségi osztályon feküdve, a gyengeségem a szemhéjam mögé zárt, a tudatom lassan kezdett tisztulni és a gondolatok jöttek… Az idő teltét, csak ablakon át nézegetve, a nyugvó napról ítéltem meg. A hidegadaptáció ereje és a mentális újjászületés -Ezen nap tanítása több dolgot felvet a változtatásra. Az bizonyos, hogy ha korábban nem mentem volna át az immunterápián, most nem tudnék válaszolni a Reszkess magazin kérdéseire, így kaptam időt rá, hogy megérkezzen a megfelelő segítség. 29perc:47mp volt a telefonbeszélgetés ideje e mentésirányítóval. Ennyi volt a tárcsázástól addig, hogy letérdeljen mellém a mentőhelikopter személyzete. Kellett lelkierő, kellett fegyelem, hogy ne adjam Tovább>>
egy a nagyszabású felújítási projekt hatókörébe.
