A jegesúszás gyönyörűsége Walter Ulrik ismét hatalmasat úszott, írt is róla

Amikor a homok tömörre fagy a talp alatt, a szél pedig borotvaként vág az ember arcába, a legtöbben a meleg szoba biztonságát választják – de akadnak olyanok, akik számára éppen ekkor kezdődik az élet. Ez a beszámoló a jegesúszás világának egy olyan arcát mutatja meg, amelyről ritkán hallani: a kendőzetlen, „farkasordító” valóságot, ahol minden egyes tizedfokért meg kell küzdeni a legmélyebb emberi reflexekkel. Az olvasó szinte a saját bőrén érezheti a fagyos szél csapásait és a jeges víz szorítását, miközben tanúja lehet egy olyan belső vívódásnak, amelyben a racionalitás és az akarat feszül egymásnak. Talán még soha senki nem írt ennyire nyersen és őszintén a jeges elemmel vívott magányos harcról, a vízbe lépést megelőző bénító félelemről, vagy arról, miben is rejlik valójában a jegesúszás gyönyörűsége, illetve milyen is a testet végül elárasztó, szinte túlvilági forróság.

Különösen fontos azonban a józan mértéktartás: felhívjuk a figyelmet, hogy a cikkben bemutatott szintű intenzív terhelés, valamint a szervezet egymást követő napokon történő határfeszegető sokkolása kizárólag professzionális felkészültséggel végezhető, kezdők számára értelmetlen, rendkívül veszélyes és komoly egészségügyi kockázatokkal jár. Senki ne kísérelje meg ezen távok és körülmények teljesítését többéves, szisztematikus felkészülés nélkül. A gyönyörű írás Walter Ulrik tollából származik, aki nem első alkalommal osztja meg értékes és kendőzetlen tapasztalatait saját közösségi oldalán kívül magazinunk olvasóközönségével is.

 

Tucatnyi szavuk van az eszkimóknak a hóra. Állítólag…

Nekem is kezd kialakulni tucatnyi szavam a hidegre. Hogy mennyire csíp, mennyire vág, mennyire fáj, mennyire éget. Vagy épp mennyire véd, mennyire ölel, mennyire fűt. Ma harapósabb arcát mutatta meg a tél. Szó szerint fagyos széllel. Tömörre fagyott homokkal a parton. Deres pallókkal a stégen. Félve pillantottam rá a hőmérőre. Épp csak 2°C a víz. A rutinos rókák szerint ilyen hidegben minden tizedfokot megérezni már. 5°C feletti vízben úsztam utoljára másfél héttel ezelőtt. A kettő között több, mint 3 fok az eltérés. Ez fejben mindig borzasztóan nehéz nekem. Egyáltalán nincs meg az a kényelmes érzés, hogy „ó, hát ezt biztos bírom majd”. Mindig rettegve indulok a vízhez ezen a szinten már.

A nyíltvíz eleve nehéz számomra valamiért. Nyáron is. Ez ad egy plusz félszegséget. És sosem tudom, hogy erre mit pakol még rá a hideg. Az sem mindegy, hogy hány fokos a levegő. Fúj-e a szél. Vannak-e széllökések. Süt-e a Nap… Millió apró tényező, ami a hőérzetet befolyásolja. Amihez még az is hozzájön, hogy épp hogy aludtam, mennyire vagyok fáradt, mit reggeliztem. Az öltözőben kézbe vettem a köntösöm. Az úszósapka már rajtam. Szemüveg homlokomra húzva. A bójám álmosan pihent a derekamra kötve. A bokámig lógott. Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy felvegyem-e a köntöst. De gyors döntést hozva hagytam a kezemben. Megindultam a part felé.

 

Nemes küzdelem a fagyos széllel, jéghideg vízzel, a test és agy belső, konmfortzónát követelő tiltakozásával -ebben rejlik a jegesúszás szépsége

Megütött a fagyos szél, amikor kiléptem. Az ajtó tompán puffant mögöttem. A torkomban éreztem a szívverésem. Megigazítottam a füldugókat. Kis mozdulatokkal lazítottam a vállizmokon. Egyre fókuszáltabban lépkedtem a víz felé. A deres pallókon meg-meg csúszva haladtam. Egy-egy pillanatra felötlött bennem, hogy ennek mi értelme van. Pontosan tudom, hogy ez most fájni fog. Mármint: ez tényleg farkasordító lesz. De a fókuszáló énem azonnal elnyomta a kételyeket. Innen nincs visszaút. Szemem sarkában láttam, hogy a többiek készülnek a merülésre még a stégen. De fejem leszegve lépkedtem tovább. Ruhámat lerakta a víz mellett a deszkákra. Utolsó nagy lélegzet még a parton. Az órám indításra készen.

Határozott mozdulattal léptem ki a papucsomból a jégbe hajló vízbe. Innen nincs visszaút. Néhány másodperccel később már derékig ért a víz. Azonnal indítottam az órám és előrevetettem magam. Összepréselt a hideg. Fejem oldalra fordítottam, hogy mélyet szippantsak a levegőbe. Ez most keményebb küzdelem. De már csak ketten vagyunk. Én és a hideg. Az izmaim teszik a dolgukat, gyorsúszásra állok az első csapástól kezdve. Szinte ordítva fújom ki a víz alá a levegőt, majd fordítom újra oldalra a fejem, hogy oxigénhez jussak. Ezúttal 8-10 levegővétel is kell, hogy átvegyem a légzésemen az irányítást. A pulzusom az egekben. A karcsapások indokolatlanul gyorsan követik egymást. Lassítanom kell. Most nehéz. Nehéz úrrá lenni a reflexeken. Ami máskor néhány másodperc alatt beáll, most hosszú karcsapások után sem akaródzik.

A pont, ahol a víz és az ember végre összeér

Végtelennek tűnő első perc után kezd összeállni a mozgás. Immár nyugodtan, kontroláltan. De borzalmasan fagyosan. Megüt a hideg. Érzem, ahogy összeprésel. Alig tudom ökölbe szorítani a kezem, miközben érzem, hogy összefagytak az ujjaim. Olyan vastagnak érzem őket, mint még sosem. Közben feszülni kell a vállamon a bőr és az izom. A vádlim is egyre jobban zsugorodik össze. Nem fogom bírni. Kezd elhatalmasodni rajtam az érzés, hogy ez most sok. Az első százméteres szakasz után fordulok vissza a központi stég irányába. Nehezen indítom meg a mozdulatokat újra. Szerencsére a víz tükörsima, nem zavarnak a hullámok. Pedig a karomat kiemelve mindig meg-meg csap a jeges szél. Kezd múlni a fájdalom. Kezd múlni a görcsös menekülési vágy. A körülményekhez képest kényelmesen telik el a második százméter.

Gondolkodás nélkül fordulok rá a második körre. Talán mégsincs minden veszve, mert egyre jobban érzem magam. Az úszómozgás is kezd szépen összeállni. Az ujjaim is kezdenek kiolvadni. Kicsit bátrabban tudok a vízben fogást találni és meg-meg húzni a karcsapásokat. A harmadik körre már a szokásos hangulatban fordulok rá. Bő 10 perc kellett ahhoz most, hogy minden a helyére kerüljön. Már végig tudom pásztázni a távoli partot is. Oly’ békés a víz. Megvívtam vele a küzdelmet. A küzdelmet, amiben nincs igazából győztes. Itt sokkal inkább barátság van. 17-18 perc környékén van mindig a csúcspont, amikor elönti a testem a forróság. Ilyenkor megnyílnak kicsit a szelepek és friss, forró vér áramlik az izmokba, közel a bőrfelszínhez. Élmény minden mozdulat. De tudom, észnél kell lenni. Mert azért a víz az úr. És a víz hideg. Nem kicsit, hanem nagyon.

A visszatérés és a csend

800 méternél rápillantok az órámra, gyanúsan lassú volt az utolsó hossz. Egy pillanat alatt hozom meg a döntést: mára vége. Partközelbe érve derékig megállok a vízben. Úszás után mindig megbolondul picit a keringés és nehéz függőlegesbe állni. Plusz a lábizmok teljesen el vannak merevedve. Óvatosan kell partra menni. Ezért inkább eltöltök még akár fél-egy percet is így ácsorogva. Megpihenve. Leállítom az órám. Ekkor szembesülök vele, hogy nem is volt érdemlegesen lassabb az utolsó hossz sem, csak elnézhettem az időt egy pillanatra. De már nem megyek vissza. Komótosan lépkedek ki a partra. Megcsap a fagyos északi szél. Érzem, hogy kezd finom jégréteg kifeszülni a bőrömre. Hagyom, hogy tegye a tél a dolgát. Nem öltözöm fel. Nem törölközöm meg. Fogalmam sincs, hogy miért, de egyszerűen jó fagyoskodni picit. Szó szerint fagyni.

Egyetlen porcikám sem kívánta ezt reggel. Nem is mentem igazából sokat. De valahogy mégis jó érzéssel tölt a teljesítés. Minden lépéssel egyre mélyebb levegőket veszek. Magamba szippantom a telet. Kemény vagyok. Legyőztem a félelmem. Ami persze holnap újra előjön majd, amikor újra vízbe „kell” majd menni.

800 méter, 21 perc, 2°C víz, -1°C levegő és szél.

Állítólag nincs is tucatnyi szavuk az eszkimóknak a hóra…

Kapcsolódó cikkünk:

Walter Ulrik jegesmérföld úszással sporttörténelmet írt

Kiemelt fotó: Walter Ulrik fb

Mi, a „Hideg jótékony hatásait hirdető csapat”, szenvedéllyel kutatunk és osztunk meg veled minden apró csodát, ami a hideghez köthető. Nem egy óriási média-birodalom áll mögöttünk, csak a tiszta elkötelezettségünk az igazság és az egészség iránt. A mi erőnk Te vagy, kedves Olvasó! Ez a tudás túl fontos, túl életigenlő ahhoz, hogy csak nálad maradjon. A hideg varázsa emberek ezreinek életét teheti szebbé, egészségesebbé. Ne hagyd, hogy a világ egyik legapróbb, de annál aktívabb magazinja a háttérben maradjon! Egyetlen kattintásod most döntő megoldást jelent:

Tedd a legjobbat: Kattints a közösségi média ikonokra (lent vagy a cikk tetején), és OSZD MEG ezt az írást!

Miért ne tennéd ezt meg egy jó ügy érdekében? Küldd tovább a fényt: Minden megosztásoddal egy újabb barátodhoz, családtagodhoz juttatod el a kiegyensúlyozottabb, boldogabb és egészségesebb élet hatalmas lehetőségét! A megosztásoddal nem csak egy cikket terjesztesz, hanem társat toborzol egy sokkal boldogabb, hideget is szerethető minőségi élethez! Ne csak olvass, cselekedj! Légy a hidegszerető mozgalom igazi, aktív nagykövete! Segíts nekünk, hogy a hideg ne a félelem, hanem az erő és a teljesség szinonimája legyen mindenki számára!

Oszd meg, és reszkess velünk, mert a hideg bár zord, de igaz barátunk!